A Dunai Vízisport Alapítványt 1999-ben 3 alapító tag hívta életre.
Az
alapítvány célja, hogy támogassa a vízi sportot űző fiatalokat és kiemelten a Gödi Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának sportolóit. Az elmúlt évek alatt alapítványunk segítségével sok sport és biztonságtechnikai eszközt sikerült beszerezni a fiatal kajakosok részére, mellyel mi is hozzájárulhattunk a gödi versenyzők kiemelkedő eredményihez, és talán ahhoz is, hogy városunkban egyre népszerűbb ez a csodálatos sportág és egyre több gyermek ismerkedik meg a biztonságos vízi közlekedés alapjaival, a kajak-kenu sporttal.
Egyik legnagyobb feladatunk a minden év augusztusában megrendezésre kerülő
Göd kupa kajak-kenu verseny, amit közösen rendezünk a Kajakkal az Egészségért Alapítvánnyal és a Kajak-kenu Szakosztállyal. A verseny délelőtti futamaiban több száz kajakos ül hajóba. E verseny keretében az idősebb amatőrök is részt vesznek indiánkenu versenyszámokban, biztosítva ezzel a verseny tömegsport jellegét is. Ez a verseny a város egyik legkiemelkedőbb sportrendezvénye, melynek teljes részvevői létszáma meghaladja az ezer főt.
Ezen a kiemelt rendezvényen kívül támogatást nyújtunk
vízitúrák, edzőtáborok szerveséséhez és finanszírozásához, valamint a hátrányos helyzetű gyerekek sportolásának biztosításához is. Anyagi lehetőségeink határáig
támogatjuk a sporteszközök megvásárlásával azokat
a tehetséges fiatalokat, akik saját forrásból nem tudják megvásárolni a sporteszközeiket, a felkészüléshez a szükséges anyagi fedezetet nem tudják biztosítani.
Sajnos a jelenlegi szűkös gazdasági helyzetben egyre kisebb mértékben jut anyagi támogatás állami és önkormányzati keretből a vízisport finanszírozására, így egyre nagyobb felelősség hárul alapítványunkra, hiszen jelenleg is 80-100 gyermek, serdülő és ifjúsági versenyző sportol a gödi kajak szakosztályban.
Alapítványunk közhasznú, így a befizetett adományokról adóigazolást adunk.
Bankszámlaszámunk: 64700052-10012277Adószámunk, ahol az adó 1%-át tudjuk fogadni:
18684388-1-13
A Dunai Vízisport Alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik az SZJA 1%-ának felajánlásával segítették az alapítvány munkáját. A 2009-ben kapott 1.100.000 forintot a Göd Kupa Kajakverseny megrendezésére illetve a gödi kajakosok támogatására fordítottuk.
Dalnoki Tibor kuratóriumi elnök
Az Alapítvány részt veszt az Európai Duna Régió Stratégiájának kialakításában, erről a munkáról a következő oldalakon olvashatnak.
A Dunai Vízisport Alapítvány és a GSE Kajak-kenu Szakosztály javaslatai a Duna StratégiáhozMeghívó A Duna Stratégia – Dunakanyar Identitáskörzet létrehozásáról – című szakmai, érdekegyeztető konferenciára Beszámoló A „Duna Stratégia – Dunakanyar Identitáskörzet létrehozásáról” címmel tartott szakmai, érdekegyeztető konferenciáról, melyet a Dunai Vízisport Alapítvány és a Gödi Rotary Club szervezett Gödön